A végtagokban jelentkező krónikus (több mint 1-3 hónapja tartó, a hét legtöbb napján észlelt) fájdalomnak sokféle oka lehet.

Felső végtagi fájdalmat okozhatnak a nyaki gerinc csigolyáinak kóros elváltozásai, a gerinccsatorna szűkülete, de akár egy korábbi sérülés miatt létrejött ízületi deformitás vagy izomzati elváltozások is. Az ér eredetű fájdalmak és az ideggyulladások sem ritkák, utóbbiak nagyon változatos formákban jelentkezhetnek és okukat nem egyszer nehéz kideríteni. A felső végtag nagy és kisebb ízületeinek gyulladása, kopásos betegségei is fenntarthatnak krónikus fájdalmat, de túlerőltetésből származó izomtapadás-íntapadási patológia is fenntarthat mozgásra jelentkező vagy akár folyamatos fájdalmat is. Mindezek mellett az egész szervezetet érintő belgyógyászati, neurológiai, reumatológiai, immunológiai vagy akár onkológiai betegségek is kezdődhetnek felső végtagi fájdalommal, igaz ezekhez a gondos keresés során rendszerint további enyhe, más testtáji eltérések is kiderülnek.

Az alsó végtagi fájdalmaknak talán még több oka lehet mint a felső végtagiaknak. A derékfájás, az alsó gerincszakaszi fájdalom megléte vagy hiánya kritikus jelentőségű lehet egy alsó végtagi fájdalom analízisénél, a szóba jövő számos diagnózis lehetőség szerinti leszűkítése érdekében. A derékfájdalom+alsó végtagi fájdalom tünetegyüttese és diagnosztikája annyira bonyolult is lehet, hogy egyes nyugati források az "ismeretlen okú derékfájás szindróma" diagnózist mint elfogadott és elfogadható betegség kategóriát tárgyalják. Derékfájást a medencét alkotó ízületek gyulladásos, kopásos, autoimmun elváltozásai, rosszindulatú betegségek okozta áttétek, de porckorong sérvek vagy kilépő ideggyök becsípődések egyaránt okozhatnak. A gerincoszlop úgynevezett kisízületeinek kopásos-deformitásos patológiája, vagy belgyógyászati, urológiai, nefrológiai, nőgyógyászati okú "hasűri" betegségek derékfájás-szerű megnyilvánulásai szintén nem ritkák. Az alsó végtagok erei és idegei annak ellenére hogy relative nagy átmérőjűek, igen sebezhetők, főleg belgyógyászati illetve érsebészeti ellátást igénylő betegségek okozta kórfolyamatokkal szemben. Krónikus alsó végtagi fájdalom esetén ezért az érszűkületet, és a végtag idegeit károsító neurológiai kórfolyamatokat mindenképpen ki kell zárni. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az alsó végtagok krónikus súlyterhelés alatt állnak, egész életünk során mozgatnak bennünket, hordozzák a testsúlyt, ezért az őket alkotó nagyméretű  és kisebb ízületek kifejezett kopásnak vannak kitéve, melyet mind az életmódunkkal, mind a járásunkkal, mind a testsúlyunkkal, mind egyes betegségeink kezelésének elhanyagolásával jelentősen rontani tudunk mi magunk is.

Különösen nagy, több szakorvosi területet érintő kihívás marad a krónikus fejfájás, és a mellkasi, háti, hasi-alhasi fájdalmak diagnosztikája és terápiája is, melybe összetettsége miatt most nincs mód belebocsátkozni, azonban nem egyszer szövődnek végtagi fájdalmakkal is. Szintén nincs itt mód a szervezet valamennyi izmát, idegeit, vagy ereit érintő de végtagi fájdalom jellegű megnyilvánulásokkal is járó neurológiai, immunológiai, illetve belszervi betegségek vázlatos áttekintésére sem.

A fájdalom terápia egyik jelmondata ("old is gold"), a kipróbált, több éve forgalomban levő fájdalomcsillapító szerek választását előnyben részesíti az újabb, kevesebb háttértapasztalatot felhalmozó, rendszerint költségesebb szerekkel szemben.
Ez bizonyos fokig a diagnosztikai eljárásokra is igaz. Jól összeállított, helyesen leszűkített kóroki diagnózis csoport esetében egy egyszerű laborvizsgálat, ultrahang EEG, ENG vagy röntgenvizsgálat sokkal többet mondhat mint egy nagyon divatos de nem elhanyagolható sugárterheléssel járó CT vagy a még divatosabb de kevésbé hozzáférhető MR vizsgálat. Nem lehet persze tagadni annak igazságát, hogy vannak olyan betegségek, melyekben ezek alkalmazása elsőként választandó a gyors diagnózishoz jutás érdekében.

A fájdalomhoz társuló tünetek (érzészavar, izomgyengeség, kéz-ládagadás, végtagok színének elváltozásai, stb) és a fájdalom jellege (égő, szúró, hasogató, tompa, éles, nyilalló, görcsös, szaggató, stb) igen sokat segíthetnek az ok megtalálásában.

A kiváltó ok meghatározásához a beteg által észlelt tünetek elemzése és az alapos klinikai vizsgálat mellett nemritkán szükség van a fentebb leírt kiegészítő vizsgálómódszerek bevetésére is és az is előfordulhat, hogy több szakorvosnak (érsebész, általános sebész, ortopéd, traumatológus, reumatológus, neurológus, belgyógyász, urológus, nőgyógyász) is vizsgálnia kell a beteget ugyanazon tünet miatt míg a végső kórokot azonosítani lehet.

A modern fájdalomcsillapítási orvostan és szakrendelő (szakszóval "algológia", "pain practice", "pain clinic") azért szerveződik interdiszciplináris, több orvosszakmát felölelő koncepció mentén, hogy mindezekre a kihívásokra szakszerű választ tudjon adni.

Csáti Géza

Egészségügy.lap.hu | Prevenció.lap.hu